A megfelelő energetikai tanúsítvány a pályázatoknál is fontos

Jelentkeztél már bármikor valamilyen pályázatra?

Bármilyenre. Tényleg bármilyenre, akár az egyetemen, akár valamilyen államira… ami általános tény, hogy mindig elképesztően sok papírt kell benyújtani és már ott el lehet bukni a dolgokat, ha nem vagy jártas a saját kis szaknyelvükben vagy nem érted a gondolatmenetüket, ennek köszönhetően pedig mondjuk kimarad egy pár papír vagy valamit nem az ő szájízük szerint töltesz ki. A kedvencem, hogy szerintem biztos, hogy néhány adat alapján az illetékes szerv nagyjából bármihez néhány kattintás által hozzáférhetne, ettől függetlenül az igénylőtől kérnek elképesztő mennyiségű papírt, amit szerintem így jóval több ideig tart feldolgozni, főleg, hogy nem kevés idő megy el többek közt még mondjuk a mindenféle hiánypótlásokkal is. Éppen ezért, hogy ne okozz magadnak az alapvetőeknél is több gondot, én azt javaslom, ha valamilyen ingatlanos állami pályázatra jelentkezel és energetikai tanúsítványt is kérnek, azt is csak a legjobbra bízd! Tovább olvasom “A megfelelő energetikai tanúsítvány a pályázatoknál is fontos”

Van kiút az alkoholizmusból!

Az alkoholizmus szörnyű függőség, ami az egyén és családja, barátai életét is képes megkeseríteni. Persze aki alkoholista, nem azért az, mert az akar lenni, hanem mert természetéből fakadóan hajlamos függőségekre, vagy történik vele olyan tragédia, amit nem tud kezelni, és így az alkohol segítségével szőnyeg alá söpri a problémát. Ha pedig már egyszer belesétálunk ebbe a mámoros csapdába, könnyebben belemegyünk újra és újra, míg nem a hatalmába kerít minket és elvesztjük a kontrollt cselekvésünk felett. Nehéz folyamat kimászni ebből, először is fel kell ismernünk a problémát és tudatosítani magunkban, majd elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy segítséget kérjünk. Az, hogy alkoholistává válunk, nem tudatos döntés, de az, hogy ha eldöntjük, meg akarunk tőle szabadulni, már a mi döntésünk. Tovább olvasom “Van kiút az alkoholizmusból!”

Mit ehet a tengerimalac?

A tengerimalac tartása során a legfontosabb kérdés, hogy hogyan etessük az állatot. A zooling.hu cikke, a Hogyan etesd tengerimalacodat? címmel jelent meg, és részletes útmutatást nyújt a tengerimalacok táplálkozásával, illetve ellátásával kapcsolatban. Az alábbiakban röviden bemutatjuk a főbb szempontokat, amelyeket a cikk mélyrehatóan tárgyal. Tovább olvasom “Mit ehet a tengerimalac?”

Fémhulladék újrahasznosítás – a kábelfeldolgozás módjai

Mit is jelent a kábelhulladék-feldolgozás?

Kábelhulladék-feldolgozás során a gyártásközi-, illetve a bontásokból származó vezetékekből többlépcsős osztályozó-, illetve aprító eljárást követően réz és alumínium granulátumot állítanak elő. A kábelhulladékok közé tartoznak a föld-, ipari-, elektronikai- és légkábel hulladékokból származó vezetékek is. Tovább olvasom “Fémhulladék újrahasznosítás – a kábelfeldolgozás módjai”

Hupsz, törés!

A hiányzó fogaknak lehetnek korai és késői következményei, ezek ellen nyújthat esztétikus és szakmailag színvonalas megoldást a fogpótlás veszprémi rendelőnkben igényelve. A fogpótlás veszprémi magánrendelőnkben egy olyan szolgáltatás, mely során lehetőség van akár csak egyetlen fog megerősítésére, de akár egy teljes protézis készítésére is. Ezek a protézisek lehetnek teljesen, illetve részlegesen kivehetőek, de igény szerint készítünk teljesen rögzített fogpótlásokat is. Tovább olvasom “Hupsz, törés!”

RO víztisztító berendezés akár otthonunkban is

Az emberek számára nagyon fontos, hogy mindig tiszta ivóvízhez jussanak, míg a többi élőlény számára megfelelőek a tisztítatlan vizek is. Nekünk embereknek, sajnos a folyók, tavak vizei nem megfelelőek mivel tele vannak különböző szennyeződésekkel, amelyektől akár súlyos betegségeink is lehetnek, ezért fontos, hogy mindig tiszta vízhez jussunk. Sajnos azonban annyi féle baktériummal és egyéb szennyeződés formával találkozunk, hogy a csapvizeket sem tudják minden esetben 100 % ig megtisztítani, vagy ha sikerül is, akkor a vezetékekből könnyen visszakoszolódhat a víz, gondoljunk csak a rozsdára. Azonban az elmúlt évek folyamán sikerült egy olyan víztisztítót fejlesztenie a tudósoknak, melyek nem csak a vízművek részére elérhető, hanem nekünk magánszemélyeknek is. Ez ilyen RO víztisztító berendezést, Tovább olvasom “RO víztisztító berendezés akár otthonunkban is”

A csillagképek, mint tájékozódási pontok

Nyári estéken mikor az égbolt tiszta, és látszanak a csillagok az számomra mindig olyan megnyugtató. Szeretek csak úgy az égre meredni, és nézni a sok fénylő csillagot, szeretem keresgélni  a csillagképeket legyen nyár vagy tél. Számomra a legismertebb csillagképek a Göncölszekér, más nevén Kis – és Nagy Medve, a Delfin, a Kis- és Nagy kutya. Ezek közül személyes kedvenc csillagképem a Delfin. Nem tudom miért, de valamiért ez a csillagkép nagyon megfogott. Nem is tudom, talán a csillagok szoros egymásmelletti elhelyezkedése vagy formája miatt. Tovább olvasom “A csillagképek, mint tájékozódási pontok”

CBD olaj

Bőrrák kezelése CBD olajjal

A CBD olaj széleskörű gyógyászati hatásokkal rendelkezik, és többféle terápiában alkalmazható. Klinikai vizsgálatok igazolták többek között antioxidáns, gyulladásgátló, antidepresszáns és tumorellenes tulajdonságait. Ugyanakkor nagyon sok esetben használják a bőrrák kezelésére a CBD olajat, mivel a készítmény olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek a sejtrendszerre kedvezően hatnak, így meggátolva a daganatos sejtek osztódását. Mint tudjuk testünk legnagyobb felülete a bőrünk, és éppen úgy, mint más testrészünk vagy szervünk a bőr is megbetegedhet, a bőrünk is lehet rákos, ilyen betegség például a melanóma. Tovább olvasom “Bőrrák kezelése CBD olajjal”

Teremts otthonodban is wellnesshez hasonló körülményeket!

Hosszú munkanapok után fontos, hogy otthon ki tudd pihenni magad, fel tudj frissülni, hogy másnap újult erővel vághass neki a munkának.

Körüljárjuk a fürdőt, a hálót.

Kezdjük a fürdőszobával! Egy illatos gyertya a kád mellé, frissítő-izomlazító fürdősóval teli kád, a kedvenc könyved vagy magazinod, és máris elfelejted a munkahelyi stresszt. Ezt persze még lehet fokozni! Ha a só helyett inkább habfürdőt használnál, rajta! Jobban megy a lazítás, ha szól egy kis lágy zene? Nyugodtan! Tovább olvasom “Teremts otthonodban is wellnesshez hasonló körülményeket!”